Karácsony vége...

Arra ébredtem, hogy anyu meg apu kiabál. Ez igazából nem lepett meg, elég szokványos dolog. De azért lementem megnézni, hogy mi van. Láttam, hogy apu a karácsonyfán piszkál vmit, és rögtön feltűnt, hogy a díszek nem úgy állnak, ahogy én feltettem és csak akkor láttam meg a dohányzó asztalon egy rakat díszt. Persze, hogy azonnal elöntötte az agyam az ideg, mert mondtam neki tegnap, hogy meg van dőlve a fa, állítson már a tartón. Ááhh, nem, 'aszott lejönni. Már miért is? 6 órát szenvedtem a fával, így talán joggal aggódtam, hogy fel fog dőlni.

Ahogy tegnap este átjöttek kereszték, el voltak ájulva a fától, hogy milyen gyönyörű, egész este ezt hajtogatták. Nem azért, mert én díszítettem, de tényleg nagyon szép volt. Sok munkám is volt vele. Szépen feltettem a mézeskalácsokat. Egy részüket még 3-4 éve csináltam, és persze idén is még 17-et, hogy biztosan elég legyen. Kellett is, mert idén legalább 1.90 volt a fa. o__O A tetejét le is vágtuk, de még úgyis alig értem fel a tetejét, a csúcsdíszt csak székről tudtam.
Utána feltettem, az angyalkákat, azok is 8-10 évesek már. Aztán a tavalyi  nagy diókat, amik bronzzal fújtam le és fehér masnit tettem rájuk. Aztán a tobozokat, amiket idén csináltam. A szalmadíszeket, a horgolt hópelyheket és utána jöttek más díszek, amik nem kézi készítésűek.
Szóval egészében nagyon szép volt. Csináltam róla képet, de csak este, mert nem volt időm napközben, úgy meg annyira nem látszanak a díszek. Ez is bosszant, mert ha legalább le tudtam volna fényképezni, nem veszett volna el tejesen a munkám.
És erre persze hogy eldőlt a fa!!! Jó néhány mézeskalács összetört, és ah kinézett a fa, siralmas. Jól fehúztam magam, és feljöttem a szobámba, inkább, mint hogy lássam a fenyőt vagy a családot. Olyan mérges voltam, hogy dühömben elsírtam magam, pedig ritkán szoktam sírni.

Azon is jól felhúztam magam, hogy ezek pótolhatóak. Pótolhatóak? De most komolyan, újra lehet csinálni?! Nem lehet újra csinálni. Hasonlót lehet, de olyat már nem. Nem a mézeskalács a lényeg, hanem, hogy én csináltam, én szenvedtem velük, én dolgoztam meg egyedül minden díszért. És erre ezt kapom a családtól?
 Az igaz, hogy nem voltak üveggömbök a fán. Nem is akartam, így olyan régies, hagyományos kinézete volt. Meg amúgy sincsen már csak egy pár üveggömbünk hála apámnak, aki sajnálja azt az öt percet, hogy kikösse a fát. Na igen, már nem először fordult elő. De ez most különösen rosszul érintett, azért is, mert a saját díszeim törtek össze, azért is mert olyan sokáig díszítettem, meg azért is, mert ki a francnak van rá megint 6 órája? A héten már tanulnom kellene nagyon. Arról nem is beszélve, hogy már maga a gondolat is őrjítő, hogy újra kell. A részükről csak fel lenne dobálva az összes, még anyáméról is. Persze nem tették fel mindet, biztos azt hitték, majd én megcsinálom, mint mindig ahányszor eldőlt. De ezt most benézték. Nagyon.
Az egyik legszebb mézeskalács szívet, ami olyan mint egy csipke, a legaljára tették. Apám bedugta az égőket, mondtam, hogy húzza ki, nem húzta. Erre dühömben kihúztam én. Most is kihúztam, minek égjen a tönkre tett, csúnya fán?
Egész nap nem mentem le, csak 6 után, mert már nagyon jelezte a gyomrom, hogy éhes. Olyan egy körül ettem egy kis kekszet, mert az volt a szobámban egy pár darab még. Én nem voltam éhes. De lementem, mert már fájt a hasam. Nem akartam egyikkel se találkozni, meg a fát se látni. Úgy hogy kotortam is vissza gyorsan.

Talán hülyeségnek tűnik, de nekem fontos volt a fa, legalább ennyi szép legyen a karácsonyomban, ha már mindenki belefásult. Nagyon elegem van. Igazából azon gondolkoztam, hogy lemegyek és leszedem, elteszem az összes díszt. Én nem díszítem fel újra az biztos, az meg ahogy kinéz most, az rémes. Jobban jár a fa, ha leszedem az összeset. Még a törött mézeskalácsok is fent vannak.