2012. május 28., hétfő

Körömápolás?

Tegnap nagy kómásan, mert "nem volt semmi" dolgom alapon, tanulás helyett a neten lógtam, pontosabban a youtube-on. Valahogy, már nem is tudom, hogy de ráakadtam egy körmös videóra és felkeltve a kíváncsiságom, megnéztem a feltöltő többi videóját is. Sok aranyos körmöt láttam, kis édes mintákkal. S persze új technikákat is tanultam. Már egy ideje eldöntöttem, hogy ha már olyan sok színű körömlakkom van, akkor szépen, díszesen, mintásan fogom festeni. Ezt egy darabig is betartottam, aztán valahogy elmaradt. De most megint megjött rá a kedvem és úgyis jön a nyár, több időm lesz. (^v^)
Viszont láttam egy érdekes videót: hosszabb körmök két hét alatt. Ez igazán kíváncsivá tett és megnéztem. Először csak legyintettem, nem igazán hittem benne. Mondtam is Rikonak, aki rögtön le is húzta, de csak nem hagyott nyugodni és ma kipróbáltam. Azt nem tudom, hogy tényleg hatásos lesz-e, de mindenesetre nagyon fura volt! Pozitív értelemben persze, szerintem hamar ki fogom próbálni újra. Aztán meglátjuk az eredményt.

Két lépésből áll:
1. Egy kevés olajba sót kell tenni, annyit, amennyi feloldóik. Ebbe 10 percig áztatni az összes körmöt. Én kendermag olajat használtam, mert per pillanat csak az van itthon, de elméletben mindenféle jó hozzá.
2. Olyan meleg vízben, amit még el bírunk viselni, sót kell feloldani, ebben 50 percig kell hagyni a körmöket.

Egy kicsit féltem tőle azért, mert ahogy Riko mondta, a só maró hatású, de csak kíváncsi voltam. Egy alkalom nem árthat annyit. Az olajtól nagyon jó állagú lett a körmöm, puhább és rugalmasabb. Persze ezt eddig is tudtam. Aztán jött a meleg vizes só. Nagyon fura volt a hatása! Ha hosszabb ideig vízben áznak a körmök, természetesen felpuhulnak, ettől viszont tiszta kemény lett! o____O Nagyon meglepő volt! Még keskenyebbek is lettek valahogy. Nagyon tetszik! Elméletben erősíti a körmöt, és addig amíg a vízben volt, addig tényleg keményebb lett! xD
Miközben áztattam a vízben a körmeit, egy kicsit furcsán bizsergett az egész, nem fájdalmasan, csak olyan furán. Nagyon kíváncsi vagyok a hatására! Bár azt nem tudom, milyen gyarkan kell, vagy szabad használni. De majd utána nézek. Így egy használat után nekem pozitív a véleményem róla, de majd hosszabb távon fog kiderülni, milyen jótékony vagy milyen hatásos. :3 S lehet, hogy csak beképzelem, de valahogy most jobban tetszenek a körmeim. (⌒ω⌒)☆

Nagyon sok boldog születésnapot, drága Rose! Kívánok neked az életben minden szépet és jót! S hangozzon bármilyen erőtlenül, igaztalanul, hiszem, elérve hozzád megérint majd! 愛.~

2012. május 22., kedd

Búcsú

Tegnap egy kissé nyűgösen jöttem haza Pestről, jó korán keltem, de jellemzően még így is majdnem lekéstem a vonatot. ^^;; Az volt a szerencsém, hogy tudtam a vonaton venni jegyet, mert mire Kőbányára értem, addigra már csak négy percem volt.
1.
Mikor hazaértem 11-re, apu akkor jött meg és kérdezte, hogy én nem megyek? Csak néztem, hogy hova? Hát a búcsúba - volt a válasz. El is felejtettem, hogy tegnap volt. Először nem volt kedvem menni, de az egyik unokahúgom rábeszélt, én meg rábeszéltem a másikat, hogy jöjjön. Így hárman mentünk ki. Nálunk ilyen vásárszerű, vidámparkos szokott lenni. Rég voltam már kint és a gyerekkori emlékekhez képest elég kevés ember volt, ami persze nem is meglepő az ország helyzetét nézve. De azért lézengett itt is, ott is egy pár kisebb-nagyobb csoport. Ráadásul akkor még elég meleg is volt.

Két ringlispílre ültem fel, pedig először nem is akartam, de nagyon csábító volt. A kisebbik unokahúgommal ültünk együtt, de nagyon megérte! Rég szórakoztam már ilyen jól. Annyit nevettünk, meg visítottunk, hogy az már fáj. Amúgy tényleg belefájdult a torkom. xD Nagyon durva volt, olyan gyorsan forgott néha, hogy alig bírtuk tartani magunkat, előre ment, aztán hirtelen irányt váltott és hátra. Hullámzott, a kis fülkék teljesen bedőltek a középpont felé a centrifugális erő miatt, ahogy forgott. Nagyon nem semmi volt. Egyfolytában az uncsitesóm nevét visítottam. xDD Nem féltem, de olyan megnyugtató volt. Háromszor is felültünk és az utolsó volt a legjobb! Sokkal tovább tartott, gyorsabb volt, több mindent csináltak. Persze mert sikított mindenki, mint a hülye. Mindenki nagyon élvezte. ☆*:.。. o(≧▽≦)o .。.:*☆ A képen még éppen hogy csak elindult, nem látszik, hogy milyen gyorsan ment sajnos és hogy álltak a fülkék néha. :S
2.
A másik már kissé ijesztőbb volt, mivel ott egyedül ültem. A két uncsihúgom együtt ült és így én külön fülkében. Az is hullámzott összevissza, előre hátra ment, de ráadásul a fülkék még a saját tengelyük körül is forogtak. o__O S mivel egyedül voltam abban a nagy fülkében, jobbra, balra csúszkáltam benne. Úgy kapaszkodtam, hogy még most is fájnak az izmaim. xD De kellett, mert állandóan emelgetett forgás közben. o.o Ha nincs a védő rács, akkor kirepülök. Amúgy ez is jó, már korábban ültem rajta, de mindenképpen párban kell. Ezt is élveztem, bár az első sokkal jobb volt.  ヾ(@⌒ー⌒@)ノ

Apu vett nekünk vattacukrot. Azt is jó régen ettem már, és olyan hatalmas volt, hogy csak pillogtam. ☆(*´∀`*)☆ Sajnos arról nem csináltunk képet, pedig kellett volna. Vaníliásat ettem, de egyedül nem is bírtam vele, így az uncsihúgaim is ettek belőle. Azt hiszem, egy nap alatt betermeltem az egész éves cukor mennyiségemet. xD

2012. május 15., kedd

Asagi, a japán vámpír II.


Ecsém, hát nem bevállalta Asagi?!  O(≧▽≦)O  Képes volt a második after partira a mostani, Dying Message-es ruhájában elmenni, behalok tőle. Írta, hogy nem mert így beöltözve vonattal menni. Hát nem csodálom. Büszke vagyok rá, hogy ebben ment el, ez annyira Asagis. x'D De még a körmei is ribipirosak voltak, a kis szígyöntelön. Amúgy nem szokásom rá nyálazni, de azok a pántok....ヽ(*≧ω≦)ノ (Remélem, mindenki látja, hogy egy férfiemberről van szó. xD)

A Nyanto-Shippo De-s zászlók vannak ezúttal Tim Burton kezében. xD Biztos azokat adta neki ajándékba Asagi. ^^ Előző alkalommal az eredeti Night-Ship D-s zászlókat vitte neki. Érzem, hogy érik az a szerep a következő filmjében. ヾ(*´∇`)ノ

 
Ó, de megnézném, hogy koncerten a Nyanto-Shippo De alatt is táncikáltak-e a zászlóval. :'D (〜^∇^)〜〜(^∇^〜)

2012. május 13., vasárnap

Asagi, a japán vámpír

Torikago Goten ~L'Oiseau bleu~
Már jó ideje tervezem a kis live reportot a D bécsi koncertjéről, de valamiért mindig csak halogatom, nincs is rá időm rendesen megírni. Pedig ők már haza is mentek Japánba. T__T De majd nem sokára. (*´▽`*)ノ
Nya, de a lényeg! o(≧∇≦)o Hogy elölről kezdjem, valami úton módon Tim Burton megismerte a D-t! Tett fel nem egy olyan képet, ahol a Pv-iket nézte. *-* Persze Asagi szereti a filmjeit, nagyon örült neki, írta is, hogy meg akar tanulni rendesen angolul, hogy egyszer majd beszélhessen vele, ha találkoznak. A kis fanboy. xD És azt a pavilont, ami a Torikago Goten ~L'Oiseau bleu~ Pv-ben látható, Tim Burton megvette és most a kertjében van.

Nya, de most már tényleg a lényeg! ヽ(*≧ω≦)ノ Tim Burton írt Asaginak és meghívta az új filmjének, a Dark Shadows tegnapi bemutatójára Japánban!! Ez annyira jó! ♥♥♥ Oh, és TB a japán vámpírnak nevezte őt, örülhetett a kicsi szíve. Természetesen Asagi el is ment, sőt az after partin is részt vett, és egy csomó közös képet készítettek állítása szerint. A Der König der Dunkelheit-os kosztümben nagy meglepetésemre, teljes sminkben. Végülis eleget tett a címének és vámpírnak öltözött. xD Írta FB-n, hogy ma is el fog menni. Úgy örülök neki, de tényleg. Ráadásul Asagi egyik kedvenc színésze Johnny Depp, szóval most nagyon, nagyon boldog lehet. Kíváncsi vagyok, most milyen ruhában volt. Világszerte felbolydult az egész D-társadalom, szerintem most szinte mindenki abban reménykedik, hogy TB következő filmjében kap egy kis szerepet Asagi.

Asagi és Tim Burton


Tim Burton a Night-Ship "D" zászló tánc közben xD