2013. március 24., vasárnap

Örökre együtt...

 Egy igazán szép és megható kép. Viszont ha belegondolunk, kifejezetten tragikus. Hiszen a picinek esélye sem volt az életre, meghalt az anyával együtt.
Láttam az oldalon, ahol megosztották a képet, egyesek szerint jobb volt a kicsinek, hogy meg se született. Ezt senkinek senkinek sincs joga eldönteni, senki nem dönthet élet és halál fölött. Legalábbis nem dönthetne. Az pedig tény, hogy egyszer mindenki meghal, ilyen az élet körforgása, de nem hiszem, hogy akkor is így beszélnének az ilyenek, ha egy közeli rokonukat veszítenék el terhesen. Vagy éppen ők veszítenék el a babájukat. Akkor semmi vigasztaló nem lenne ebben a mondásban. Nem bírom az ilyenfajta közönyösséget. A kicsinek még esélye se volt élni, lehet utána már inkább meg se született volna. De akkor se kapott választást.

A másik pedig az, amikor jönnek azzal, hogy photoshop vagy csak belerakták. De könyörgöm, hogy tették be a babát? Felvágták a nőt és belehelyezték a picit? Vagy a csontvázát tették a csontvázba? Mert aki erre gondol... inkább nem mondok semmit.
Szerintem bele se gondol, hogy a csontok darabjaira hullanának, hiszen nincs mi összefogja őket. Soha az életben nem tudná így beletenni senki sem.
A babán is látszik, hogy még nem született meg, s az anya csontjain is (bordáin, medencéjén).

Ha alaposan megnézzük, akkor igazán szép, jó megtartású csontváz mindkettő. A sír és a csontok szépen megtisztítottak, s ez viszont már érdekessé teszi. Mivel a csontok gyanúsan "egyben" vannak (bár összekövülhet). Úgy értem, a kulcscsont is a helyén, nem a föld tartja, az ujjpercek is a helyükön. Ami az anyánál annyira nem furcsa, hiszen a bordák akár tarthatnák is, viszont a babánál semmi sem fogja a csontokat.

De mindezektől eltekintve szerintem igazi a kép. Talán egy kiállításon készülhetett. Mert mint említettem, túl tiszták a csontok, nincs köztük föld. Egy ásatáson nem így néz ki egy frissen kiásott sír. ^^ S a papír mellettük gyanúsan múzeumi leírásnak tűnik.
 
Nem lehetett egyszerű annak, aki kibontotta a sírt. A csontok miatt sem, de inkább lelki okokra gondoltam. Egy gyerek sírt bontani se mindig könnyű, bár egy idő után csak hozzá szokok valamennyire az ember.
Nekem az első sírom egy olyan max 2 éves kisgyerek volt. Aztán a következő szintén gyerek volt, éppen nőttek a végleges fogai a kislánynak. Olyan 12-13 éves lehetett, mert elég magas volt már.
Volt időm elgondolkozni rajtuk, amíg pepecseltem a sírral. Fiatalok voltak, élhettek volna még.

Szerintem szép emléket állítottak nekik ezzel. Szép, de szomorú emléket. Elgondolkoztató mindenesetre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése